Matera a Basilicata rejtett szíve. Szent Balázs örmény származású remete a lucaniai vidék védőszentje. Az ő nyomdokain járva a X. századi arab portyázások elől barlangokba húzódó bizánci remeteközösségek húzódtak meg az alig megközelíthető hegyek között.

Matera a Vulture magas hegyei és szakadékai meg a Murghia száraz kopár köves fennsíkja között tett szert hosszú elzárkózó saját történelmére. A lucaniai Dolomitokat nem messze innen vágja keresztül a Bradano és a Basento, a folyók lefutnak délkeletnek a Tirrén-tengerbe, a Földközi itteni gyermekébe. Ez a partvidék volt valaha Magna Graecia, az Akhaiából, Kalkhiszból, Ióniából jött görög gyarmatosok saját civilizált országa, az antik görög fénykor egyik színtere. A tengerre nyitott görögök sokszáz évig beérték a partvidékkel, mögöttük Lucania, barbár, babonás nép lakhelye megmaradt rejtettnek, magába zártnak, elmaradottnak. Végül a rómaiak elfoglalták, majd a Birodalom összeomlása után nyílt harci területnek hagyták hátra. Longobárdok, svábok, bizánciak váltották egymást, a normann hódítókig soha nem volt itt erős állam. Ők teremtettek stabilitást itt, majd a vidék visszahullt hátul-felejtettségébe. A XVI. század elején még mindig erősen egyházi tulajdonban és nagyhatalmú püspök uralma alatt élő vidék. A valaha normann várakban gyengülő befolyású, egymással harcoló grófok és a remetetanyákat, lakott barlangokat lassan benépesítő, iparosító szegénynép. Messze van Róma, még messzebb az északi reneszánsz. A nápolyi aragon Alfonzokat és Ferdinándokat már a spanyol Károly, fél világ ura váltotta fel.

Matera máig nagy épségben őrzi középkori alakulásának, épülésének sok emlékét. Legmagasabb részén az ókor óta állt a Civitas, az egyenes falakkal körülvett régi város. A római korból maradt alapokra épült metellinusi tornyot még építették és védműként használták a XVI. század kezdetén. Magasan a Duomo, harangtornyával őr a város fölött. A hegyről lerohanó vizet két mély és sziklákkal teli árok, grabiglione viszi a Gravinába, a várossal nagyjából párhuzamosan futó járhatatlan szakadékba. A szakadék mélyen bevág a Murghia

Kőfennsíkjába, lefut a tenger felé és erről az oldalról megközelíthetetlenné, teszi a Civitast. A grabiglione és a régi város közötti meredek hegyoldalakban barlanglakások és az ókorban született tanyák. Az egyik ilyen római villa tulajdonosa adta nevét a Barisano elővárosnak, a barlangok a Caveosonak. Sasso, sziklás előváros, ebben az időben lassan egybeépül a fenti várossal, bár attól még szigorú falak választják el. Ezek a barlangok kezdetben bizánci szerzetesek remetetanyái, aztán kápolnák, sziklába vágott kis templomok, cellák, szolga- és pásztorlakások. Ekkoriban a barlanglakások között tág üres terek, kertek, teraszok vannak, ám olykor már vágott kövekből házat raknak a bevájt barlang elé vagy a barlangok közötti üres telekdarabokra. A barlangokat szegény pásztor- és iparosnép lakja. Nagy betelepülés van folyamatban, szerb és bosnyák földről a török elől menekült népek jönnek be és foglalják el a még üres remetebarlangokat. Schiavonénak, szláv szolgának hívják őket. Paraszti munkával, bőrcserzéssel foglalkoznak majd még évszázadokig, félig állati körülmények között, együtt lakva állataikkal és egyre több barlanglakást vájnak a tufába.

1514-ben hatalmával elégedetlen összesküvők meggyilkolták Tramontano grófot. A népet megrémisztette a módos családok emberölő marakodása. Matera közben grófi dominiumtól a Regio Demanio, a közvetlen királyi fennhatóság felé tartott. Gabonakiviteli könnyítések kedveztek az alakuló mezővárosi kereskedelemnek. Gabonatárolók igényeltek növekvő helyet a falakon belül és a Civitas lábánál, a város Tarantoval és Bitontoval, az adriai parttal kereskedett. Néhány család hatalma volt ez, erős szövetségben a legnagyobb földtulajdonossal, a püspökkel, magába zárt uralmuk fenntartására a nekik gazdálkodó vidék fölött.