|
Al-Qáhira, a XVI. század elején a mameluk szultánok városa a Níluson, a mai Kairó helyén. A Győzedelmes, nevét a Mars csillagról kapta, amelynek jegyében 969-ben az új város határait kimérték. Akkor már három évszázada örökölték egymástól a hatalmat a külföldről behozott rabszolgákból lett szultánok. Umm al-duníja, a világ öreganyja, városa a késői fáraóknak, Ptolemaidáknak, kopt egyháznak, a medinai araboknak, bagdadi majd fátimida kalifáknak a Nílus partján, deltájának lassan dél felé költöző csúcsán. A város együtt élt a Nílussal. Vize évente kiáradt és öntözte a sivatagba ékelt termékeny földsávot, mely annyi évszázadon át más népeknek is gabonaraktárként szolgált. Az alexandriai és damiettai kikötőkön át a Földközi-tengerrel, a Sinai-félsziget karavánútjain a kelettel, Damaszkusszal, Irakkal, Bizánccal kereskedett. A Nílus áradását minden tavasszal várakozva figyelte a szultán és a föld egész népe, áradása bőséget, elmaradása éhinséget hozott. Az adókat időtlen idők óta az áradás nagysága szerint vetették ki. Az áradások alatt a magasan fekvő városi területeken kívül minden víz alá került, mindenki csónakon közlekedett. A Nílus a város egyetlen vízforrása, vizét bőrtömlőkben vízárusok hada szállítja nap mint nap a magasan fekvő házakba. A jómódúak a szegény köznépet nyilvános víztárolókkal, szökőkutakkal, mosakodóhelyekkel ajándékozzák meg. A folyó a közlekedés északot déllel összekötő ütőere, felfelé vitorlás hajókon az állandóan fújó szélben, lefelé a víz vitte felukkákon. A város lakossága a régi keresztény kopt nyelvet keveri a tiszta arab beszédbe. A földművesek, a fellahok nagy része még ebben az időben is kopt keresztény vallású. A hatalom a legkülönbözőbb származású rabszolga dinasztiák és udvari rabszolgáik, rokonaik, klántársaik, valamint az ulema, a vallás tudorai és bírái kezében van. Őket szolgálják ki a boltosok és kereskedők. A föld a szultán kezében van, ő osztja ki mindenkori kegyeltjei számára, annak hasznával együtt. A világ legnagyobb városa, tartják róla az utazók és
az első földrajzi leírók, gazdagsága, palotáinak, mecseteinek, kupolás
síremlékeinek szépsége, erődjeinek ereje, hadseregének katonai képzettsége
minden képzeletet felülmúl. Al-Qáhirát, a mamelukok városát vastag falak vették körül és választották el a köznéptől, a körülvevő régebbi városrészektől. Két lovas egymás mellett vágtathatott végig a tetejükön. A benne épült al-Azhar mecset, a hozzá kapcsolódó intézményekkel máig az iszlám szellemi központja. Délről a régi kalifák városa, keleti fala mellett a Moqattam-domb és az előterében épült fellegvár. Az erőd felől a Báb-el-Zuweila, a két toronnyal védett kapu nyílt észak felé, a másik palota felé vezető hosszú utcára, a Bajn-al-Qászrajnra. A kapu alatti tér mindig is a nép nagy találkozóhelye, a nép kedvelt színjátékaként a gyakori kivégzések helyszíne is. Az utcán végig a mecsetek, boltok, alapítványi intézmények, a mellékutcákban hánok és wikálák, kereskedői lerakatok, khánkhák, szerzetesszerű életmódot folytató szúfik, török földről elterjedt nevük szerint dervisek közösségi házai. A város ősrégi részében, elkülönült negyedben éltek a koptok, saját templomaik, temetőjük körül, falaik között. Al-Muallaqa, a függő, a koptok nagytemploma a római időkben állt városfal kapujára épült. Tovább élt a bizánci görög hit Az ő Szent-György-székesegyházukat arab szóval Mari Girgisnek hívják itt. A városnak ebbe a részébe telepedtek nagy számban a Jeruzsálemből elűzött zsidók is. A Nílus szigetén, Gezirán álltak a mameluk garnizon hatalmas kiképző barakkjai, amelyek az ide hozott rabszolgák ezreinek adtak helyet. A korábbi mameluk uralkodókat a vízről való (al-bahri) mamelukoknak, a későbbieket a várból való (al-burgi) mamelukoknak hívták. A mamelukok közötti, szinte szüntelen hatalmi harcok során a folyami és a várbeli mamelukok egymással századokon át szembenálló pártot alkottak.
|
|||
