|
Rodosz hal formájú szigete a kisázsiai partok előtt emelkedik ki az Égei-tengerből. A termékeny zöld sziget a történelem hajnalától a kisázsiai ión világ része. Fekvése folytán ellenőrzi a part mentén Európából és Görögországból a Levantére, a Földközi-tenger nyugati medencéjébe vivő tengeri utat. A hellenisztikus kor folyamán Rodosz nagy tengeri hatalommal rendelkező független városállam saját politikával Nagy Sándor hatalomért marakodó makedón utódai között. A középkorban bizánci uralom alatt élő sziget a keresztes hadjáratok korában Ciprussal együtt a keletre hajózó és onnan visszatérő keresztes gályák megállóhelye és támaszpontja. Szent János lovagjai az utolsó szentföldi frank erődítmények feladása után először Cipruson vetették meg a lábukat, majd 1306-ban jelentek meg a szigeten. Több mint két évszázadon át maradtak itt. A sziget látta a rend aranykorát, folytatott virágzó kereskedelmet, védte a keresztény érdekeket és dacolt az egyre hatalmasabb oszmán török birodalommal, míg végül 1522-ben a sziget második nagyszabású török ostroma után a sziget feladására kényszerült. A sziget kb. 100 km hosszú. A lovagok korában területének kisebb része művelhető, lakosságát az egymást követő ostromok és kalóztámadások is pusztítják. Három nagyobb városa, Rodosz, Lindosz és Kameirosz már a korai ókorban önálló városállam. A szigetet kezében tartó bizánci hatalom, majd a frank lovagrend a gazdag ókori városra építkezett. A sziget erődítményrendszere korának kimagasló műve. A sziget partjait várak és őrtornyok sora vigyázza. Lindosz magasan a tenger fölé emelkedő fellegvár a sziget keleti oldalán. Rodosz városa a sziget északi csúcsán fekszik. A tüzérség ellen védelmet adó falak olyan vastagok, hogy a korabeli utazók véleménye szerint azokat csak égi segítséggel emelhették. A falak hatalmas bástyáit a „nyelvekhez” (lingua) rendelték, a lingua volt felelős annak karbantartásáért, őrzéséért és háború esetén védelméért. A város patkó alakban öleli körül a kikötőt. A kikötő
két szélén hosszú hullámtörők és mólók nyúlnak a tengerbe. A mólókat
a tenger felől szintén erődtornyok, a Naillac és a Szélmalmok tornya
védi. A város gabonáját őrlő szélmalmok ezeken a mólókon állva forognak
az állandó tengeri szélben. A rend a Levante tengeri nagyhatalma, erőteljes flottával.
Ellenőrzi a Szentföld felé vezető hajózási útvonalakat visszaszorítja
a kalózkodást. Évente tengeri háborút folytat a szultán flottájával
és a török parton tanyázó kalózokkal is. A rend nagymestere innen irányította a rend kiterjedt birtokait. Minden keresztény országban külön priorátus kezelte a vagyont, igazgatta a részben a templomos lovagrendtől átvett, részben mindenféle rangú adományozóktól származó rendházakat, majorságokat, földeket, malmokat és más javakat. Ugyancsak szövevényes diplomáciai kapcsolatban állt a pápával, a keresztény uralkodókkal, akárcsak a török szultán keleti ellenségeivel. A sziget területének nagy részét továbbra is görög lakosság lakta. A sziget erdős-hegyes belsejét sólymok és kecskék népesítették be, nehezen elérhető pontokon bizánci görög hitű szerzeteskolostorok rejtőztek.
|