A hold az égbolt sugarát kiméri,

lábait a diófára nyújtja,

haloköntösét kibontja

és a kert hosszát öles léptekkel lelépi.

Tudja, ahogy én is tudom

nem bámészkodni ülök a padon,

álmélkodni azon, amire ő vesz rá.

betelnek törekvéseim

jövendő részeim fénymagja ez

Vezet az égen sugározódó üzenet.

Hanem addig is elereszt

sok nappal minden vásári gondja

– tűnődj a néma fényben – mondja,

míg én kerted kataszteri hosszát kimérem.

Mérése titkos, hasznos, hogy velem közölje

hány tiszta égi lábat tölt be

attól a ponttól, ahol a hold fölkel

és minden sötétséget kerek fénnyel tölt el.

Kimért a Hold mindent körülöttem

és azt mondta: – Eljöttem. –

Amit fejedbe vettél

ebben a kertben születve elfér.

Itt jön a Hold, vele ülök,

Magjával megszórva elkészülök

a kerti körben járó fogantatásra,

rám jár, nem ügyelve másra

A Hold velem

a kertnek üzen,

a kert nekem

Holdat terem.

Diófa ágán

ereszkedik rám

Teljes súlyával ölembe ül,

elémgurul és mögém kerül.

Elfog kerít,

befon, betölt

Minden más mentsvárat

halomradönt

Körbekerget a kerti körön,

pályám csigáját a fára kötöm.

Törzse tengelyén tekeredem

suhanok fel s ő jön le nekem

Fehér diófán jött le a Hold,

a kertbe jött – belém boltolt.

Belém botolt, tagolt, hatolt,

magjával töltött meg ma a Hold.

Kevélység ellen

(népdal)

Eső hull s a fű terem,

káprázat az értelem.

Víz dermed és nő a fagy,

a tudat ámítása nagy.

Fény dereng s majd Nap ragyog,

lelkedben a hit vacog.

Porrá szikkad az agyag,

kigúnyol csak az anyag.

Sziromfelhő száll körül,

kételyedre árny vetül.

Gyümölcshordó fák alatt

önbizalmad rabja vagy.

Hevülve a látszaton

izzadsz véres harcodon.

Mohó fogad húst ragad,

rendszer gyötri az agyad.

Táplálékod holttetem,

nincsen áldás kéjeden.

Leleményed meghalad,

elhervadsz a fű alatt.

Kálinak lesz gondja rád,

undorítja lakomád.

Születhetsz keservesen,

meg nem szabadulsz sosem.

Látó

Nyálkás mocsárnak látja a tengert

a látó szemekkel megvert.

Neki a fény a víz alatt

undok lényeket mutat.

Belsejük csak meggyűlt hólyag,

így semmi sem számít jónak,

nincs határuk, egybemosódnak.

Testvázuk kocsonyás szerkezet.

Ő nem találhat egyszerű lelkeket

Hiába kutatja át meg át

a zaklatott nyálorgiát,

a látás nem hat rá megnyugtatólag,

neki a fény a víz alatt

undok lényeket mutat.

Jöjj, böffenj szivembe,

ömölj szennyvizembe!

Zsák a foltjának örül –

mocskom te folyd körül,

lúgozz ki, moss szét, oldj péppé,

egésszé oktalan módon lettem

Szar forma,

rossz rend,

jég szerkezet,

–az egészet rámkényszerítették,

meglátták és elvetették

Buggyant, barnás bíbor,

rángás, nyálkás folyás

keveredik, összeáll

Leírhatatlan szinű,

szerves eredetű

gennyszerű

lé

Mindenfelé

visszaemelkedik,

leszáll,

eltorzul, mutál,

pang, megreked

Nincs benne kék lék,

minek neked?

Minek ez a nagy flanc,

idegek, agy, gerinc,

szakadt gönc, sáros szöveten,

leheletre foszlik, lemosható,

minek, mire jó?

Égető

Táncolnak a romok,

a por, a tégla, a homok

mind vodkaszagú

de jó berúgni,

de jó belerúgni

a térdelőkbe,

üvöltözni,

megizzadva levetkőzni,

tűzbe köpni,

másokat a tűzbe lökni,

verekedni, tombolni,

kórházakat rombolni,

berúgni

rendesen,

berúgni rendesen,

fertelmesen

... this is my own morning ..

Nyújtózom az ágyban,

megtehetem,

gondolataim nem tolakodóak,

hosszasan reggelizem

Munkába menet sétálok,

friss a levegő,

tüdőmön át

belémhatolhat

a tiszta idő

A tiszta idő

részének lenni

ritka öröm

bennelevésem

megbecsülöm

Közömbös a kényszer,

hajsza, marakodás,

távoli düh

a lét fenntartása,

javakba vakulás

Gondolataim nem tudod fogdosni

hát jössz és belebeszélsz,

hangnyomoddal, ahogy odaérsz

odavész

az egész

Jön a nap, felkel, felnőtten éget,

felényit se érek

Elreccsenő

Feketülnek a fák, hars a levegő,

körülünk lélegzik, áll az idő,

hálója beterít, benő, befed,

avar- és tűpárna ölbevehet

Partnerük lettem, tárgyuk, fiuk,

felőlem nincs miért aggódniuk,

szívem és tüdőm erezete,

farostok nedvhordó edényzete

Tisztára változom, fatörzs vagyok,

vállamból roppantul elágazok,

fakéreg, fagyökér, elreccsenő

száraz tűzre érett korú fenyő

Sétál

Lábad húsomba sétál,

talpaim szíveden taposnak,

testnedveid ragyogóra mosnak.

El is felejtjük, ha sírtál.

Míg körmeimtől vérzel

s sarkad toppan az agyamra

édes egyenlőséget érzel.

Nem is gondolok magamra.

Bandi

Bandi keserű.

Gyűlöl a rajzasztalon szöszmötölni,

mert nem történik semmi.

James jelenéseket sugárzott,

ezeket Bandi képszalagra veszi

s este a fotelben vetítgeti.

Előretekeri, hátratekeri,

élvezi minden irányból,

James hogyan csinált rongyot a lányból

puszta megjelenésével,

amikor egy tépett felhős éjjel

megrohanták a sárgák

és már majdnem borzalmakat élt át,

de James idejében ott volt

és kilencet agyongéppuskázott,

egynek felhasította a gyomrát,

egynek agyát a falra kente,

kettőt egymáshoz vágott,

mint két zsákot,

másokat vízbe fojtott, leszúrt,

darabokra vágott vagy élve felakasztott

és mire a sok sárga hulla

vérébe fagyott

meghívást kapott a lány bugyijába.

Bandi esténként magán kívül jut az ágyba,

úgy kívánja, kívánja, kívánja,

tekeri előre, hátra,

bűvölten nézi az idegen vért,

várja a nyápic csontok reccsenését,

csupa víz a pizsamája háta.

James poharat fog,

fogsora villog, az arca drága,

hatása leírhatatlan a lányra.

Az csípőjét mutatja, mellét domborítja,

büszkeségét James lába elé dobja.

Hozzásimul, hozzábújik,

a karjába omlik.

Villanyoltás után a kanapé,

a szőnyeg, a párna, az ágy

James alá terül.

Sikerül nadrágjából kibújnia.

Minden az övé.

Bandi forgolódva gondol a lányra,

kívánja, forrón kívánja,

elalvás előtt remeg a lába,

bugyiról bugyira röpíti az álma.

Ülve, állva,

Jamessé válva gondol a lányra.

Fotelből vágyhatsz lányra, halálra.

Bandi rajzol, és egyre az estét várja.

Égető

Táncolnak a romok,

a por, a tégla, a homok

mind vodkaszagú

de jó berúgni,

de jó belerúgni

a térdelőkbe,

üvöltözni,

megizzadva levetkőzni,

tűzbe köpni,

másokat a tűzbe lökni,

verekedni, tombolni,

kórházakat rombolni,

berúgni

rendesen,

berúgni rendesen,

fertelmesen

... this is my own morning ..

Nyújtózom az ágyban,

megtehetem,

gondolataim nem tolakodóak,

hosszasan reggelizem

Munkába menet sétálok,

friss a levegő,

tüdőmön át

belémhatolhat

a tiszta idő

A tiszta idő

részének lenni

ritka öröm

bennelevésem

megbecsülöm

Közömbös a kényszer,

hajsza, marakodás,

távoli düh

a lét fenntartása,

javakba vakulás

Gondolataim nem tudod fogdosni

hát jössz és belebeszélsz,

hangnyomoddal, ahogy odaérsz

odavész

az egész

Jön a nap, felkel, felnőtten éget,

felényit se érek

Elreccsenő

Feketülnek a fák, hars a levegő,

körülünk lélegzik, áll az idő,

hálója beterít, benő, befed,

avar- és tűpárna ölbevehet

Partnerük lettem, tárgyuk, fiuk,

felőlem nincs miért aggódniuk,

szívem és tüdőm erezete,

farostok nedvhordó edényzete

Tisztára változom, fatörzs vagyok,

vállamból roppantul elágazok,

fakéreg, fagyökér, elreccsenő

száraz tűzre érett korú fenyő

Sétál

Lábad húsomba sétál,

talpaim szíveden taposnak,

testnedveid ragyogóra mosnak.

El is felejtjük, ha sírtál.

Míg körmeimtől vérzel

s sarkad toppan az agyamra

édes egyenlőséget érzel.

Nem is gondolok magamra.

Apolitikus

Ócskaszürke ázottürge-délután.

Hosszút szundítunk ebéd után.

Semmi tett – a demagóg sajtó tunyasággal vádol –

Gyomrunk kifordul a politikától

Későn kelek, hamar alszom

Tétlenségem összetartom

Kanapémra szenderedve

nem hazudok a szemedbe

Erő vagyunk, annyit tudunk

amennyit ki nem mondhatunk

Ártatlanságunk hitével

boldogít a lassú éjjel

Nekem a Suze

Eddig jöttem este,

ágyadra találtam,

parti lámpafényben

csak álltam, csak álltam

Suze vize érj el,

légy velem éjjel

Elfolyva húzol

fogaid közé fel

Felvesz a rágó

fekete állcsont,

morzsol és zúgó

sejtekre felbont

Fekete, apró

kaviárként bomló

cseppekre harapott

folthoz légy hasonló

Keress meg magadban,

fényvilágitottan,

lámpafénytől átfúrt

kavicszugaidban

Ahol benned magát

annyi kolonc mossa,

lehessek harapós

áramlásod foglya

Legyünk innen eggyé,

egybemosódottá,

ágyra együtt vágyó,

távol nyúló tóvá

Suze vize légy a

partnerem ma este

helyeslésed jelét

sok órám kereste

Vártam, hogy jelezzed,

készen áll az ágyad,

csontos magányomat

szétmoshatom nálad

Szétmosva kívánok

áramodba jutni

kéz a kézben veled

egy cél felé futni

Áramban porladok,

sötét vízzé váltam,

nincs már fogó kezem,

nincs már vivő lábam

Fekete nyom fut el

szaporázó vízben,

fűszerként oldódik

fel a tiszta ízben

Tiszta hegyi víz íz,

felejtődő emlék

hogy én ember voltam,

itt álltam még nemrég

Hullámok cikkcakkja,

gerincfogazása

fut összeforogva,

visz az elnyugvásba

Tóvá szélesül szét

a Bielersee vízágya,

tőlem határolni

senki nem kívánja

Suze vize érj el,

dönts rá a kövekre,

húzz be áramodba,

vesszen el az este

Bukolikus

Megállok magamban,

almafáimon,

árpaföldemen

minden fontos megterem

Okos könyveim

újraolvasom,

ismereteim

helyükön tudom

Asszonyom szerény,

érintésemet

ellágyulása

hálálja meg

Enyéim köre

nem visz messzire,

mind csendes örömmel

tartozik ide

Megállok magamban,

ha illatos az este

gyarlóságom Istent

mivégre keresne

Ez a hitnek kevés

nyugalom tart rendben,

tudom kinő

amit elvetettem

Ha a bú lábamról

olykor levesz,

a tennivaló majd

mindent rendbe tesz

Rajongó

Fenn jársz szépre alkotottan,

csigolyákra tornyozottan

Szilárd lépteidet nézve

bámulódnak nincs reménye

Nézd hogy olvad tőled szivem,

ázott mellkasomban viszem

Mögötted fut apró lábam,

nincs forróbb rajongód nálam

Fogdosnálak-nyaldosnálak,

mohón körülfolydosnálak,

karocskáim befonnának,

körös-körülkulcsolnának

Mért nem jutok közeledbe,

hogy könny szökik csak szemembe

Így csak a távolból bámul,

néz rád innen a bokádtól

Ó ha végignyalhatnálak,

nyálkámmal bevonhatnálak

forrón meglágyíthatnálak,

magamhoz lehajlítnálak

Összeesnénk, összefolynánk,

puha péppé oldódhatnánk

Egymást körülnyaló nyálka

volna vágyam netovábbja

Velem együtt dőlnél alá

Gerincedet feloldaná

mélyből feléd törő nedvem,

együtt folynánk önfeledten

Forró nyálban-folyadékban

áramolnánk egybefolytan

Fenti nő és lenti törpéd

közt nem lenne szintkülönbség

Csepp… csepp… csepegek

Könnyem lepereg

el-elcseppenek,

úgy szenvedek!

A svéd

(Bukarest, 1999 április, an Irish pub)

A svéd hazudik

Nem svéd, csak felvág.

Mért nézne fel rád, ha ő a nagyobb –

Átver, ha hagyod.

Magyar az ott, ragyog, ha nem tudják, ki ő,

Honnan jön és miért más

Mint ahogy gondolni szokták.

Minden hazugság funkcionális. Fogadd el.

Máris helyénvalónak látod.

Még nem lehet a barátod.

Leköt, ha hagyod.

Kezemben – lapok

Idegen vagyok

Dolgaim nagyok vagy voltak

Hamvaik ma holtak

Por és penész alatt

Alattomban izzanak

Villamos

Nézd a villamost –

most villamos

Aztán a villám csattan az áramszedőn

s a villamos eljár, túl az időn

Most a villamos

múlt-milliomos

Millió volt utazást ledarált

és elmúlt mióta

Kelet-Európa motorizált,

másképpen gyorsul,

nem búsul, szomorú

Vele jár egy magas fordulatú,

aszfaltra szánt berendezkedés.

Nézd a villamost –

volt villamos

Utasai egymást nézték,

lopva, mint ildomos

Megállónként a másikon

sajátjukat keresték

A hosszú vonalakon

Végig

Bukarest

Bukarestben a népek

magas házak között élnek

Ők szürkék, az ég kék

Mi a baj, kérdenék

ha nem volna elég élni,

megkeresni a fizetést,

bírni a reggeli felkelést,

a buszt, a tülekedést

és este a 7.-en

nem mérgelődni a gyereken,

nevetni az egyiken,

a kisebbiken,

nem mérgelődni a másikon,

a rosszabbikon

Ez a feladat, állítom,

itt, ahol a házakon

nem leszel túl egyhamar,

férjed üzletelni akar,

te nyomod a tanfolyamod

és este itt a lakás a 7.-en,

színtelen

ismert-idegen

fekete-fehér falú

fautánzatú alvóhely

Benne a falhoz szorul a fej,

döng a fal,

hallatszik, ahogy a gyerekek

szuszogni kezdenek

Hanyatt fekszel és arra gondolsz,

mi abban a rossz,

hogy ezek a házak

már nem néznek fel,

nincsenek jóban az éggel

és ez az egész

ismert-idegen negyed

mindegy neked

Reggel lemész és

munkába mész és

este nyomod

a tanfolyamod és

nem tudod, hogy a gyerekeid

mire neveled,

mi lesz ezek helyett

a felhúzott házak helyett

Szeretnéd,

Ha másképpen

nézne ki az estéd

és más élmény néz rád

a TV-n át

tehát felmerül benned a kérdés,

hogy az ember

miért él, itt, Bukarestben,

ahol a házak

szürkék, magasak és állnak

ameddig ellátsz

és a válasz

a házakban ott van

a 72 m2-es blokkokban

a sugárutak 4-sávos aszfaltján

Az ember hanyatt fekszik

Gondolatai

a gondján járnak, igen

Ismert-idegen életén,

a város tavaszi egén,

a hó és a sár emlékein,

és a jövőn,

ami mindenekelőtt a gyerekek előtt áll

Férjed majd engedélyhez jut,

saját boltjában melózhat

és a pénz, amit hazahozhat

elkel majd játékra, kabátra,

korfui utazásra,

aranyhalakra

Hogy hat majd mindez

a mindennapokra

Amit veszel,

mit tesz veled este

Férjed üzletel,

a gyerekek

döngetik a falat

Az idő a jövő felé halad

Te itt vagy,

hanyatt fekszel és

gondjaid figyeled

Mi lesz veled?

Tao

A kertből jól látom a holdat.

Felhők közé zárt sárga gongnak,

az ég fénylő köldökének gondolom,

ő halad taoján mindig jó nyomon.

A föld tele van lehullott levéllel.

Szőnyeggé szőné őket az éjjel,

de a világosság visszaveti:

ami összeállna rongyra szedi.

Bokrok csontváza int, ágak csupasz karja.

A kerge örömét őrizni akarja

s szomorúságát kell markolnia.

Üresen veszi körül a tien-hszia

Bolygó bujasága

Barátnőm az űrben arányos hernyó, liheg.

Selyembolyhai duzzadtan fénylenek.

Barátom az űrben felajzott íj, liheg.

Verejtékcseppjei árulón fénylenek.

Valóink az égen egy testként fénylenek.

Barátom az égen forró dühvel szeret.

Tüzének ólmával fröcsköli a teret.

Barátnőm az égen gyűrűs testtel szeret.

Ölelése rámforogva gyújtja fel a teret.

Valóink az égen egy testként fénylenek.

Kis maszek dal

eleget értek (és)

eleget tudok:

befogom a számat (ha)

jobb, ha hallgatok.

minek a sóder,

púp a hátamon,

könyökömön kijön,

sehogy nem állhatom.

megöl a sok beszéd,

a kukacoskodás,

idegeimre megy

a sok okoskodás.

volt iskolám.

ütött apám,

megvolt a jó

hatása rám.

a szó, a szó

oly megható,

de én tudom,

nekem mi jó.

eleget értek (és)

eleget tudok:

befogom a számat (ha)

jobb, ha hallgatok.

sajnálom nincs időm,

van annyi más bajom,

magamat a csőbe

behúzni nem hagyom.

nem vagyok én gügye,

nem is ver senki át,

aki kikezd velem,

kaparja el magát.

a jó verés

mindenható,

a mafláshoz más

nem fogható.

amig a szád

körül sajog

a lényeget

meggondolod.

eleget értek (és)

eleget tudok:

befogom a számat (ha)

jobb, ha hallgatok.

Eleget értek (és)

Eleget tudok:

Befogom a számat (ha)

jobb, ha hallgatok.

Egyetemes

Miért beszélsz nekem egyetemes világról

A fehér törpék üres egében nincs barát

Aranytrónusán ülve, túl a bioszférán

Isten maga elégíti ki magát

Az égen át, ahol jöttünk

semmi nem volt körülöttünk

Ez a földszag, ez az illat

mond engem idevalónak

Testedből száll,

fog meg engem,

így hogy benned

lénnyé lettem

Hellyé, ponttá

s léteztemben

szükségébe

belevesztem

Belevesztem,

hogy élveztem

elszenvedtem,

odavesztem

Visszaküldve

égbe szállok

Földi rokont

Nem találok

Nem ér el ismeretséged

Elvesztelek téged

Egyedül vagy. Szíved tiszta.

Innen már nem fordulsz vissza.

Velem ne

Velem ne légy józan

Örülj, vadulj,

áldozataid

gyengéjébe nyúlj

Fúlj zokogásba,

ülj ölelésbe

Vigyél velem csodát

Ebbe az egészbe

Megbolondít,

megvadít,

sarkamra lép,

megtaszít

Zuhanok a lázba

vagy hideglelésbe

Vadságod kisér

a főúttól félre

Bedőlsz a bozótba,

tépsz felül, rágsz alul

Áldozatunk itt

a szúrós fűre hull

Ágropogásra,

faégetésre

Minden levél

a te tüzed égje

Panni

Nem volt fennköltebb asszony, mint Panni

Szentírásként tudtuk szavát elfogadni

Kettőnknek mondta hogy rajtunk kívül férfi

Nem fog többé a szívébe beférni

Nem volt gazdagabb asszony, mint Panni

Ketten készültünk sorsára hagyni

Ketten nem tudtuk melyikünk magzata

Nem hagyja útjaink elválni soha

Nem volt gyönyörűbb asszony, mint Panni

Ketten vágytunk neki mindent megadni

Délelőtt-délután felváltva találtuk

Meg a módját, hogy nagyszerűnek lássuk

Nem volt bőkezűbb asszony, mint Panni

Kettőnknek is tudott randevúkat adni

Hinnénk még ma is, hogy egyetlenünk volt

Ha össze nem ugraszt egyszer a balsors

Nem volt vadítóbb asszony, mint Panni

Könnyű volt rajta durván hajbakapni

Tettlegességünk végére érve

Józanságféle lépett helyébe

Nem volt igézőbb asszony, mint Panni…

Nő, szívéről

Hosszú vékony ujjakkal zongorázik

- hadd essen kinn az eső

Alácsörgedező dallamot játszik

- gazdagon fut az idő

Nem keres magyarázó teóriákat

- finom lelke előnyére válik

Hamis beleegyezéssel percre sem áltat

Maradjon messzi tárgy a másik

Ruhája rejti a zongoraszéken

bújtat édescsontú hátat

Zengőn visszhangozza vérem

A bő testi harmóniákat

Odakinn gyors eső kopogtat

- tudom, hiába is kérem

Szárazságára indokot nem adhat

E zengő természetességben

Jelenlétem hozzá el nem érhet

Szép füle önmagába hallgat

Vonásaira bizonyosság vésett

kikezdhetetlen nyugalmat

Tudjuk, önmagának játszik

Elvárja hát hogy majd a férfi

Magának fog, ha erre vágyik

A szerelemről zenélni

Úszó

Az úszó a víz alá fordul

s a csempék fölött suhan

lába erős tempóra mozdul

teste víz alá lőtt lövedékké torzul

a fenék tükrére árny zuhan

karok fonódnak lenn egymásra

nem gyorsan nem is lassúan

Test

Ezek az üregek –

ez a testem

Nedves csövecskék, erecskék, hólyagok

Ingemet, nadrágomat kidomborítják,

hogy azt mondhassuk, én vagyok

Kéj

Cserébe a szorongásért kéj kell

Azért hát szoruljon rám egy némber

Szerelmem, dögleső ég ne vedd el

Csókolható nyugalma elnyel

Elzsongítanak mély simogatások

Redői között nem hadonászok

Hol, merre

Hol kezdődöm én el,

Merre van a végem

És közte vagyok-e én?

Lehet-e keresni engem,

Mikor közeledsz felém?

Hol van tetőpontom,

Hol vagyok legmélyebb,

Mi minden került belém?

Merről jutsz el hozzám

És hogy talállak meg én?

Én fénylek létezésed egén,

Neked gyökerezem a földben,

Szikládra támaszkodom.

Jöveteled óráját kérdem,

Távozásod percét tudom.

Veled fekszem ásott sírban,

Ikerként érkezem veled.

Vagyok a sötétben ellenpárod

nappalban azonos feled

akinek egyre helyét keresed.

Helyét, értelmét, igézetét,

Élete halálodba fordul,

jön és rád hozza életét.

Égése éltet, tüze fűt,

Hol leled őt, a mindent lehelőt?

Ivó

Üvegeket tükröző falak

Közé ivók áramlanak

Jönnek, kigombolják múltjukat,

Itt átveszik a gondokat

Hajnaltájt úgy négy és öt között,

Söpörnek majd a pult mögött,

Letörlik az üvegfalat,

Kiszellőzik a gondokat

Sültliba

Ideje juttatásban részesülnöd,

Kovács János, Kovács János fia:

Hat szép sík között tiéd lesz

A kommersz boldogság otthona

Érdemed talán nincs, mire föl is lenne,

Létezni nem erény s nem hiba,

Ennek fejében jár neked hosszú távon

1, azaz egy db szabvány sültliba

Troli

Ma megnyugtató a balkon

Ábrándjaim pórázon tartom

Nyakörvük nem feszül,

Mind figyelve ül, nem mozdul

Troli. Hosszú szarvain

Szikráznak még fel vágyaim

Rozsdás a kábel

Felizzik, gyors parázs

Pattan s elvillan –

A kocsit elnyeli a garázs

Nézem a fekete huzalt

Egyre csak húzódik

Összetart

Körút

Színházi út

a nagykörút

Enni menni,

szerelmeskedni

Mindenki sorsára jut

A motor a kocsi a villamos

jön és fülbetapos

Gallérod mögött

hordod ördögöd

Szétrágja ami bizonyos

Este a csönd

csukott bőrönd

Elcsomagolt

lelakatolt

ki lehetnél, fel hogy te törd

Szögletes

Szögletes vagyok, nehézkes, kuka

Derekamon esetlen a ruha

Nedves a tenyerem

Otromba alsót hordok

Kérdésre zavartan vigyorgok

Biceg feleletem

Lehet létezni gördülékenyen?

Vágyaim talmi ideálok

Csak századmagammal kiabálok

Nehezen intézkedem

Szemeim ködösek, ha belenéznek

Néha messziről megnézlek

Aztán lesütöm tekintetem

Lehet létezni békülékenyen?

Miért beszélsz nekem egyetemes világról

A fehér törpék üres egében nincs barát

Aranytrónusán ülve, túl a bioszférán

Isten maga elégíti ki magát.