Ember magját asszonyában fiának adja át. Ember véréből ember, kőre kő. Az árkot elég mélyre ástuk, s az előttünk állott istenházak ledőlt kövével töltöttük ki. Elmállott az oszlop, tört a talpkő, repedt a kváder. Szilárdra tömörödjön, ezen már lába állhat. Pilléreinket rendre kifaragjuk. Egy kő, két kő, felfelé térül. Derekat támív támaszt, minden pillér a magasnak futhat. Rönkökre tűzláng szalad, kiég az agyag, téglát ad. Támívek között felnő a falazat. Falad a támok között köpenyként felépül. Karok nyalábolnak, ölelnek, összefognak, bordák átkarolnak. Az íveket komótosan felrakjad, álványzat fölött szélben hintáznak, esőben áznak, egymás felé indáznak, összenőnek, majd az égbe érnek. Fenyőről szekerce csapja le az ágat, kérgét végighántod, kétkézre jár a széles fűrész. Csigákon kötél nyög, felér a gerendázat. A lécezetre ólomlemezt szegelsz, a fej fedelet kap. saxum medium postea loci. Kiárad a lélek, felfelé térül. Megvagy végül.