Az út, vagy inkább csak jól kitaposott ösvény, dombon visz felfelé. Nagyokat kanyarodik mielőtt Bernaldába érne. Ezen az úton jönnek be a parti Borgo lakói, a kereskedők, az adóbehajtók, kegyes zarándokok. A széles szurdok innen a tengerig mocsárba visz a két folyócska között. Nem messze a mocsár szélétől szúrós bokrok szegélyezik. Felfelé menet, a monte alján a bokrokban rést szakított valaki, vagy valami, amit átvonszoltak a bozóton. Emberderéknyi szélességű nyílást nyitottak a bokrokon és hosszú, letaposott nyomot húztak a száraz bogáncson, kórón, füvön, tüskés növényeken.

Csak egy kőhajításra az úttól kiszélesül a letaposott, lenyomtatott terület, itt minden csupa törek, felkapart föld, elgördült kövek, ruhafoszlányok és vér. Vérnyomok, egész vérfoltok a földön, az egyikből kilátszik két kiütött fog. Aztán megint a letört gaz, testek húzásának hosszú nyoma a gazos, köves domb hátában. Árok, amit két sarok vágott, formátlanra szakadt bocskoré. Le is szakadt az a bocskor, ott egy bokor tövében, félrerúgva.

A mocsár szélén, fényes délidőben egy asszonyszemély dulakodik három brigantival. A hátuk mögött egy szétvert arcú, elvágott torkú férfi, a Borgo melletti folyóparti legelőn legeltető Pietro idősebbik fia, ugyancsak Pietro. Így hívták, amíg élt, most duzzadtra vert képű tetem, egy lábán még fél bocskor.

Tegnap még jókor az este beállta előtt egy küldönc állított be a Borgoba öszvérháton. A kapu melletti kis emeleti szobácskában Miriamot kereste. Jelet hozott neki Josephustól, egy kis ezüst keresztet, négy végén ékes végűt. Üzenettel küldték, aszongya: "A donzella szíveskedjék a holnapi nap keltével útnak indulni, és kísérettel Matérába jönni, ahol az estével Josephus uraság őt elvárja. Hivatal kinálkozik, tisztség és fizetés a városban és Josephus uraság a donzellának már felette hiányát szenvedi."

Miriam tehát este útra készülődött. Másik fejkendőjéből batyut készített, inget, papucsot, kenyeret kötött bele, meg vizet az útra egy butéliában. Megkérte Pietrót, adná vele az egyik fiát az útra, merthogy asszonyszemélynek egyedül kószálnia Lucania útjain a hegyek között nem bátorságos. Pietro nem állt volna kötélnek, mert, mint mondta, a fiúk kinn a legelőn most a bárányok meg a kecskék körül nagyon kellenek, ott a nagy tavaszi szaporulat, a sok elsőfüves jószág, szem előtt kell hát tartani őket a Mária Mennybemenetele napjáig, amikor jó árat adnak értük a bernaldai piacon. Farkas jöhet, rabló jöhet. Miriam ezüstöt ígért az öreg pásztornak, hogy csak megegyezzenek.

El is indultak. Jól benne voltak a délelőttben, már a déli pihenőre gondoltak, mikor a bokrok mögött tanyázó három briganti a nyakukba esett. A Pietro fiát rögtön fejbe ütötték, arccal egy kőnek lökték. A torkát már csak a nyugalom kedvéért vágták el. Kötél volt náluk, a kendő alatt is szépséges kopt lányt az összekötözött kezénél fogva magukkal hurcolták. A halott contadinónak az egyik briganti szíjat akasztott a nyakába, azzal vonszolta be a bokrokon át a kietlen dombhát kórói közé. Istentelen nehéz volt, megálltak fújni egyet, de csak rövid időre, mert a leányzó fültépően sikítani kezdett. Betapasztották a száját, véres cafattá harapta a rabló tenyerét. Akkor meg ütötték-verték, a földre esett, úgy sikított tovább. A megharapott bandita hátbaszúrta volna, de a legsötétebb képű nem hagyta.

- Nehogymá' lebökjed, jó lesz még egyet ficerézni!

A domb lábánál, a mocsár szélén aztán neki is láttak a „ficerézésnek”. Ingét letépték, ketten széthúzták a tagjait, hogy tagbaszakadt, fickós kedvű társuk nekiállhasson, de ez a leányzó szörnyen védekezett, rúgott, forgott, hárman is kevesen voltak.

Dulakodás közben eltörték a karját. Vékony volt, mint a madárcsont. Üvöltése átszűrődött a szájára kötött kendőjén. Porosak, belefáradtak, nekidühödtek voltak mind a hárman. Végül a füstös képű nem bírta. A mocskos testű, vérfoltos, leszorított lány a hasa alatt rúgta meg, szemei majd kiugrottak az erőlködéstől, úgy nézett a banditára. Az felordított, dühhel, elkeseredéssel. Tőréhez kapott, ott függött az oldalán. Áldozatának szívébe vágta. Mellcsontja reccsent, halott volt.

A járatlan, fekete iszapos mocsár a folyócskáig és a Borgóig húzódik. Csak ő tudja, amit elnyel. A két halott hamarosan ott pihent hanyatt az iszapján. Süllyedtek, előbb még egy állcsont, kar látszott, fél bocskoros lábfej. Még volt ott valami zavarosság, aztán csak két test eltűnve nyomtalanul.

A három briganti lógó orral küszködött a bokrok között. Semmire való volt a zsákmány: a finom muszlinruhás, külföldi szépségről két aranygyűrűt és egy ezüstkeresztet téptek le. Batyujában, finom ingének csücskébe kötve még két ezüst, valami pogány kutya felirattal. Tán itt, a Murghián el se fogadják.