Il Lombardo mesterségét pénzhalmok mutatták a faasztalon. Ez a banco a piac sarkában, árkád árnyékában állt, nem messze a halpiactól. A lombard a váltás hasznáért egy fekete kaftános zsidóval is versenyzett, ám a zsidót oly gyakran lefoglalta a héber előírások alázattal teljes betartása és a máris felnövőben lévő fiáról való gondoskodás, hogy a lombard sokszor egyedül ült a helyén, egy alacsony támlás faszéken és a hajók mozgását figyelte.

A lombardnak nem volt asszonya, családja, pénzesládájával kettesben élt a torony melletti ház második emeletén, a padlásszinten a ház rendes lakói fölött. Innen is elő lehetett cibálni esténként, ha valakinek a másnap reggelnél sürgősebb volt egy vagy más fajta pénz. Nem volt ritkaság, hogy a befutó hajók gazdái kikötötték a fizetés pénznemét, a törökök gyakran dirhemet vagy ezüstakcsékat követeltek.

A pénzt egy nagy, tiszteletet parancsoló vasakkal levasalt ládában őrizte. Láncokkal kapcsolták a háta mögötti falba vert vasakhoz. A ládát két lakat őrizte, három zár nyitotta, és reggelenként, hosszú ceremóniával ebből vette ki és tette maga elé az asztalra az üzletét szimbolizáló kisebb halom itáliai tallért, spanyol escudót és dalmát aranypénzt. Emellett rézpénzeket is kiöntött az asztal távolabb eső sarkába, egy zacskóba pontosan kiszámolt negyvennyolc darab velencei zecchinót.

A háta mögött egy falra szerelt szekrényben volt a mérleg a karátsúlyokkal és két üvegcse savakkal az arany és ezüstpróbához. A lombard minden egyes aranyat gondosan megvizsgált, a fény felé tartott, megtapogatott és a fogaival is ellenőrzött. Szemre biztosan megkülönböztetett minden létező levantei pénzérmét, mérleghez és aranypróbához csak ismeretlen tallérfajtáknál folyamodott, ilyesmi azonban alig fordult elő.

Az arany, a ragyogó, nemes csengő szavú, szépséges, könnyen beszédes. Lezár vitákat, mosolyt csal barátságtalan arcra, borban bevéve belső fekélyt kúrál, asszony szívét jobb belátásra bírja. Belőle van a monstrancia, az úrfelmutatáskor minden hívő leborul előtte, belőle a kehely és a királyi jogar, mely a jog útját minden alattvalónak mutatja.

Juszuf egy szemhunyást sem aludt azon az éjjelen. Nyugtalan volt a tenger, felhők rohantak át sötéten a hold előtt, a hajót a hullámok a kikötőgát mögött is dobálták a kettős horgonyon. Szolgái kivont karddal, megtöltött puskákkal ültek kétoldalt a fedél alatti kamra ajtajánál, ő pedig a morlák ládikáját átölelve aludt el.

Hűvös reggelre kötött ki a csónak a kikötő mólóján. Az őrtorony árnyéka még a vízre ért. Két ember kellett az ezüsttel színültig töltött láda cipeléséhez. Csónakjuk könnyen a vízbe borulhatott volna, a partról egy bámészkodó céhlegény tartotta a kötelet. Juszuf egy négyest vetett neki és elindultak a pénzváltó padja felé. Rögtön utcakölykök tapadtak hozzájuk, haszontalan kíváncsisággal, mit kunyorálhatnának ott össze.

A pénzváltó sehol nem mutatkozott. Az egyik kölyök boldogan futott el érte.

Aztán csak előcammogott, hunyorgó, reggel korán még csipás szemekkel, nagy kerek kalap alatt, viseltes köpenybe burkolózva. Ládájának kulcsait karját könyékig posztónadrágjának mély zsebébe süllyesztve halászta elő. A világért nem állt volna szóba senkivel, mikor megérkezett, míg pultját annak szabálya szerint be nem rendezte.

Két kulcs a vaskos pántokat záró tenyérnyi, nehéz lakatnak, két másik apró, levélformájú csalafinta firenzei tollas kulcsocska elől a láda falába rejtett horgas szerkezetnek. Az alsó pénzes rekesz ajtaját még egy további kulcs zárta le.

Ládája tetejéről zöld posztót vett elő, a padot azzal beterítette, aztán az alatta lévő rekeszből néhány pénzeszacskó és köteg különféle öreg papiros került elő. Végre egy nagy vörös bőrbe kötött, megvonalazott sorokban teleírt könyvet és írószert rakott maga elé, csak ekkor tekintett fel. Megkezdődött az aznapi bolt.