Nappal csönd, éjjel dáridó, kiáltozás, részeg hangok, flóta és hegedő foszlánya. Lovasok, szekeresek, vándorok a bordély, az üdvök nagy háza mellett érkeznek Provinsba. Ha a piacra, ha az ispotályba, ha a városi tanácshoz tartanak, elmennek a szerény, az úton hátrafelé húzódó, félig fák mögé rejtett, szőlővel befuttatott épület mellett.

A lombtalan földön vízfolyós télben Provins polgárházai bezárkóznak. Élnek behalmozott készleteikből, kora este tűz mellett melegszenek és elalusznak hamar, hogy ne égessék túlsággal a gyertyát. Ilyenkor csak a megrögzöttebbek, a vérmesebbek osonnak át a korai alkonyattal a mindenki házába. A bevétel gyérül, az esték hamar végetérnek. Marie-Florine asszony ősszel haza is küld, férjhez ad, elbocsát akit lehet, mert a télen át többe kerül az unatkozó lányok szájának betömése, mint a ház derék bevétele.

Marie-Florine asszony, hajdanvolt concubine, néhai polgármester szeretett ágyasa, tizenkét éve vezeti ezt a házat. Érett asszonykorát ez idő alatt érte el, beletanult az asszonyi bölcsességbe. Ház adja birodalmát, pince, kamra, pénzesláda vértezi fel. Mégis, minden ilyen dologtalan délelőtti órát csupa elégedetlenségtől, telhetetlen tennivágyástól zaklatottan ült végig a fogadószobabeli nehéz asztal mögött. Ez volt az az asztal, ahová a vendégek aranyban-ezüstben leolvasták a vígság árát. Öt garast az idősecske lányokért, tíz-tizenötöt a még kapósakért, meg a bor, meg a kolbász-hurka-sajt és sonka, amit befaltak, testi gyönyörűségek ritka sűrűvérű összetalálkozásává téve az itt keresztüldorbézolt estét.

Már nappal is sötét volt, az a fajta, amelyben a varjak egészen a házak közé jönnek, és a gyér lucskos hó alatt kutatnak, mert a népek már délutánra ki sem mozdulnak házaikból. A terem ívhajlatai, sarkai homályba burkolóznak. A bordélyosnő éber tekintete táplálék híján sínylődik. Szeme sajog, befelé karmol. Máskor, a délelőtt nyitva tartott ablakokon erős pászmákban beáramló fényben mindent lát. A foltokat, koszt, port, sarat nem állja. Délelőttönként sokat törölnek, mosnak, sikálnak. Teljes rend van, mire az örömlányok felkelnek, hogy a fogadóterem másik hosszú asztala körül megkapják reggeli szalonnás kásájukat, rá a vérképző erős vörösbort.

Így ügyel a lányok vérmességére is. Mind jó húsban van, eret vágatni rajtuk nem enged, a beteget rögtön átküldeti az ispotályba. Minden este vörös húst esznek, és rendesen isznak rá, szabály szerint veresbort. A délután derekára piros az arcuk, fényes a nézésük. A vendégek érkezése előtt szerelmes történeteket mesélnek, ifjakról, buja papokról, hercegekről. Az apátnőnek két könyve is van, kisbetűs, Flandriában nyomtatott az egyik, Baselből került a másik, drága aranyakért. Ezekből lehet ilyenkor felolvasni, legjobban mégis azt szeretik, ha Marie-Florine asszony maga mesél. Történetei fiatal lányok eltévelyedéséről, szerelembe eséséről, megaláztatásáról és révbejutásáról szólnak. Saját lánykorának elmondásával kezdődtek, két vagy három éve, majd, ahogy mesélőkedve föléledt, kitalálásokkal, mendemondákkal, asszonyi ábrándokkal szövődtek.

A fogadóterem hátát a Voulzie-ből elvezetett cserzőároknak támasztja, mintha csak a férfiak bekerítése elől biztonságot keresne. A túloldali, magas íves ablakokat vékony kőoszlop osztja meg, amely játékos lunettákat tart. Az ablakokat drága ólomüveggel táblázták, metszett, falcolt szélű üveglapokból. Az ólomkeretek köröket, négyzeteket és rombuszokat váltogatnak. A körök rózsaszín, a négyzetek halványzöld vagy fehér fényűek. Az üvegen a nyáron át a ház előtt álló fák fénye zöldül át, így késő délután félhomály uralkodik.

A terem hátsó sarkában, a negyed régi falának tövében átjáróra nyílik ajtó. Az ajtó fölött, festett rózsában a Paradicsom képe, kevésbé az egyházatyák szellemében. A Paradicsomban az állatok muzsikálnak, róka játszik lanton, nyulak, két lábra állva csőrös fuvolát, kürtöt, klarinétot fújnak, medve tamburint, vadkan kézi dobot ver. A zenészek tollas kalpagot, bundájukon csinos kis köpenyt viselnek. Az első emberpár a kígyó sziszegését hallgatja a fán, de nem néz oda, szerelmesen bámulnak egymásra. Ádám, derekán Pán módjára viselt kecskebőrben, Éva lenge vászonruhában. Inkább hangsúlyozza, mint rejti kebelét. Ádám tekintete fel s alá siklik fénylő szép arca és keble között.

Ezen a Paradicsom Kapuján át a párok sötét folyosóra jutnak, amely egy kisebb, tornácos udvarra vezet. A hosszú, sötét folyosón át alkalom nyílik a fogdosásra, csipkelődésre, fülbesugdosásra. A mindenki nagyszívű lánykái és a vendég urak szép nagy egyetértésben érkeznek a tornácra és összesimulva tűnnek el a szobák ajtajában. Mikor bemennek, ott sötét van, amit a jóravaló lányok nem sokáig hagynak. Az ágy melletti asztalkán gyertyácska. A feltüzelt férfit csak addig tartják kordában, míg ezt a kis gyertyát ügyesen meggyújtják. Van benne tapasztalatuk, pattan a szikra a tűzszerszámból, ég a tapló, éled a gyertyaláng. Felhajtják a szoknyát, lerántják a gatyát.

Így tél derekán, négy szobából egy üresen áll. Míg a vásár idején két-három lány is megoszt egy szobát s az ágyat egymás sarkára taposva váltja, most teljes a nyugalom. Itt az este s egy kopogás sem hangzott fel az öröm házának kapuján. A három lány lustán, kedvetlenül hever az ágyán. Sötét van a három jóravaló szobában és három meggyújtatlan gyertyácska.