Robert nagyobb volt, vadabb. A rétben harcmezőt látott, a domboldalakon rohamozott. Johannes kiszámíthatatlanul találékony. Gályacsatát rendezett a vízparton. Neki nyolc fürge hajója volt, bükkfából, fenyőből fűrészelve, bicskával faragva. Varrócérna-szálakon vezették a flottáikat, mint egy falka vadászebet. Robert cöveket szúrt egy közeli homokpadba és odakötötte a maga öt hajóját. Nehézgályák voltak azok vitorlák nélkül, oldalt beszúrt pálcikaevezőkkel, megrakva makkokból és gallyakból kész ült, sisakos katonákkal. Sokkal több katonája volt.

Johannes fürge kis őrhajójára vitorlát állított, keresztbetett ágacskákra feszített, gályának való vitorlával. Ezekre csak három-négy makk-katona fért. Ingatagok voltak, de szépen mozogtak a szélfújta vízen. Aztán még volt egy hatalmas erődhajója. Ezt egy törött fejőszék ülőkéjéből faragta. Sokat levágott az oldalából, de még így is zömök testű, kerekded hajója maradt. A hajót elölről és hátulról nagy hajóbástyákról védték. A hajóbástyákram létra vitt fel mind a két oldalon, fűzfaveszőkből fonva. Katonáinak nagy többsége fenn szorongott a két bástyán. A hombárhajó a közepén, a két bástya közötti védett helyen, amelyet oldalról még lapulevél palánkok is takartak, vadgesztenyéből tűzött lovakat is rejtett, partraszállásm esetére.

A király ugyancsak itt, a hajó közepén felállított alacsony toronyban kapott helyet. Csipkés koronát viselt és kereszttel jelölt tölgylevél palástot. Tölgyfáét, mert az igazi királyi fa levele. Neve is volt a királynak, Baziliusnak hívták, ő volt a latin keresztények királya. Robert ellenben a germán lovagok flottája fölött parancsnokolt. Ezek a lovagok egy távoli császár szolgálatában álltak. Főparancsnokukat, egy tintával feketére festett lovagot Robertnek, egyenesen Legyőzhetetlen Robertnek hívták.

A Legyőzhetetlen Robertet szállító hajó rövidebb varrócérnán a többi hajó mögött ringatózott. Robert valamennyi hajójára kis fekete zászlót rakott fel, a hátul lappangó vezérhajóhoz való tartozás jeléül. A Legyőzhetetlen vezérhajója nagy fekete zászló alatt futott, azaz most inkább felült a homokpadon a rövid cérnapóráz miatt.

Johannes és Robert a csatához készülődtek. A csata akkor kezdődik, amikor Junge Sepp belefúj az apjától elkölcsönzött kis vadászkürtbe. Csak egy fújás lesz, az sem túl hangos, állapodtak meg, nehogy odacsődítsék a felnőtteket. Mind a ketten elővették a gatyakorcba tűzött csúzlijukat. Robertnek az erős szíjból készült madarászó csúzliján kívül egy tartalék csúzlija is volt. Erőszakkal vette el az egyik várjobbágy fiától, még tavaly ősszel, úgyhogy rég az övének számított. Egy kisebb tarisznyára való követ hozott magával a csatához. A tarisznyát maga mögé tette a homokpadra, belemarkolt és néhány
ilyen-olyan követ a markába készített.

Johannesnek válogatott kerek kavicsai voltak, színesek, majdnem mind golyóbis formájúak. Remélte, hogy a csata után jópárat még összeszedhet belőlük, jól belefeküdtek a csúzlija kőfogójába és megbízhatóan, egyenesen repültek. Olykor az ég felé lőtte őket és várta-várta, hogy valahol mellette visszacsapódjanak a parti sárba, ilyenkor hosszasan körbejárkálva kereste meg őket.

A tavaszi áradás múltával a Duna már viszatért rendes medrébe, iszapot és növénytörmeléket hagyva a parti fák lábánál. A homokpadok néhány napja szikkadtak járhatóvá, a nap már jólesőn melegített. A reggel most fordult délbe, Johannes levette, és hátradobta a földre még édesapjától örökölt bőrbekecsét, báránybőrből, zsinóros fagombokkal. Parasztinget és madzaggal megkötött nadrágot viselt, ezt adta rá reggelenként az anyja, mihelyst fölnyitotta a szemét, és máris rohant ki a bástyára, az erdőbe vagy a Dunára. Robertet úriembernek járatták, szűk nadrágját szíj fogta össze, rövid zöld zekéjéhez kalap is tartozott. Kalapjára vigyázott, verekedés előtt mindig lerakta a földre. Most a parton hagyta egy fára akasztva, Johannes lehányt bekecséhez közel.

A Duna Aggsteinnél hegyeket vág szét. A hegyek a fiúk hátában álltak. Junge Sepp, diu Niederberge, a tavaszra kiáradt természet figyelték mi lesz.

És Junge Sepp megadta a jelet. Kihívóan felbúgott és mozgásba hozta a partot. Parittyaszíjak csattantak, kavicskövek csapódtak a vízbe és dühös kiáltások vertek bele a csendbe, amint egy hajót találat ért vagy éppen elhibázott.

A germán lovagok tüzérsége hevesen ágyúzott, sűrűn, ütemesen hullottak a kövek a hajók körül. Már két latin hajót is találat ért, az egyik a vízbe dőlt, a másik csendesen süllyedni kezdett. Aztán egyet a dunai hullám borított fel, azzal a vízlökéssel keresztezve, amit Johannes maga okozott. Bal tenyerével csapott a vízbe, izgalmának tetőfokán. Az ő lövései komótosak, jól megszámítottak voltak. A vezérhajót célozta konokul. Már nem is figyelte a saját veszteségét. Aztán egyszerre csak telibe kapta a germán fővezért. Legyőzhetetlen Robert feje lenyaklott, és összezúzott fekete dugóteste három darabba tört törmelékként fordult be a vízbe. A sötét festék gyorsan mosódott le róla és beszédes foltot hagyott körülötte.

- Győztek! Győztek! - kiáltotta Junge Sepp. Megölték a lovagok vezérét! A lovagoknak meg kell futamodnia!

Robert máris dühödten a földre csapta parittyáját és felháborodottan protestált:

- Mert csalt! Belépett a vízbe, túl közelről lőtt! Csalás az egész! Kurafi csaló! Trüegst mich niht! És már ugrott is, neki Johannesnek.