A házban nem volt Korán. As-Shi'i a meg nem gyújtott parazsas tál mellett ült és felsőteste ritmikusan előre-hátra mozgott. ذكر szavát mondta: اال ٳله ٳال هلل Lá iláhu ill'Allah, lá ...

Juszuf ar-Rúmi előtte az Istenhez való közeledéssel próbálkozott. A szobában korán sötét lett, a fagerendák közötti tér sötétje, a magas sikátor sötétje, a Korán-tanuló fülke sötétje. A színes turbánok elszíntelenedtek, az utcai zajok felerősödtek és mégis távolabbra kerültek, a szőnyegek felpuhultak az ülés alatt.

A szobájában nincsenek íróeszközök, nincsenek vizes- és kávésedények, nincsenek zsámolyok, kerevetek, polcok vagy ládák.

As-Shi’i a nyári hónapokban függönyt használ, kön?- nyű muszlint, hogy járjon a levegő. Télire parázstartója van, mint otthon, Fergánában, azonban itt, a وقف الغور mögött sohasem gyújtja meg. A test zavartalanságát keressük, a nem-túl-meleget és a nem-túl-hideget az üres szobában, ahol a szív figyelme befelé fordul

Nekem lelkemben történetek világítanak Attár al- Nisápur és Záj ed-Din Dzsálib Szuhrvardi elmondásaiból.

Szívembe gyűjtöttem a kincseket, hogy ne veszítsem el őket a következő hajótöréskor. Tudom már, hogy az élet vitorlabontások és hajótörések egymásutánja, ez vezeti figyelmét a szív kincsei felé.

Aranya halmozódik a szívemben. Ezért a ذكر mondása, hogy mélyebbre, mélyebbre menjen. Mondását itt, melle bal oldalán, a szív lámpásánál kezdtem, az هلل a jobb oldalára esett, Allah nevével mellkasának csúcsára, a szívgödör tetejére, a torkom alá ért, torkomat kezdődő könnyek fojtogatták. Utas vagy, itt sem laksz, ott sem, sehol, barlang lakója, hogy elhagyd éhesen s továbbmenj. Sivatagon túl bújsz el, puszta egyedüllétben kelsz-fekszel úgy látod be az egyetlen Istent. Az azelőtt nem előzi meg, az azután előtt nem ér véget, az azáltal nem mérkőzik vele az elsőbbségért, az attól nincs összhangban vele, az abban nem lakozik őbenne, az akkor nem parancsol neki megállást, a ha nem teszi függővé, az afölött nem tornyosul fölébe, az azalatt nem ad alapot őalája, az átellenes nem néz vele farkasszemet az azzal nem tapad őhozzá, a mögötte nem kaparintja meg, az előtte nem határolja, a megelőző nem adja át neki a helyét a rákövetkező nem teszi távozóvá, a minden nem egyesíti a van nem hozza létre a nincs nem fosztja meg lététől, az elrejtés nem takarja el. A vágyakkal nincs ellentmondásban, a gondolatokkal nem keveredik. Létezik تكيف nélkül, termékeny تكلف nélkül. هو. Felsőtestem előre-hátra hajtom, úgy látok szívemnél, belül. Felmegyek apámmal a balkhi piacra. Piasztert fizetünk a felügyelőnek, nem árusíthat másképp a messzebbi falu népe. Minden tarka ebben a vásári forgatagban, szőnyegeket göngyölnek ki ragyogó fonálból, papucsok járnak rajtuk piros szattyánból, finom sárga bőrből, felmeredő orral. A kereskedők tőreinek nyelében ékkövek: veres rubin, kék ametiszt, zöld achát.

Apám távoli faluból szalajtott idegen szerzet, jön be mezítláb, sarka feketéllik, lábujjain sötét véraláfutás van. Így cipőtlen rúgott kőbe az úton, tüskék tépték vászongúnyáját. Fejére szürke kendő dobva, szakállában törek, fülében út pora.

Miféle apám nekem ez az én apám? Nincs fegyvere, handzsárja se tőre, még öv sem a derekán, ahova betűzze, csak leng a vászonköntös ösztövér lábai körül. Kézen von engem magával, egészen súlytalanul követem, lábaim a szőnyegeket, balkhbeli színes utcakövet nem érik, a piacon járók mentükben átnéznek rajtam.

Mezítlábas apámat hová tegye a piac felügyelője? Elkérdi áruját. Kenyérféle sütemény az, csak úgy földből tapasztott kemence gyomrában készült. Anyám, mert cselédje nem volt, maga kelesztette, sütőlapáton betolta, sütötte. Nem fával fűtött, nem, út szélén lelt gallyal, száraz ördögszekérrel, gazzal, csontos szalmával.

Apámnak a kürtőskalácsosok között adnak asztalt, hátsó sorban, hiába, csapzott vászonba öltöztetett fellahformától nem vesz senki. Másnapra a kenyérárusokhoz teszik, előre, nem vesz senki. Másnapra a lepényárusok sorára ültetik, nem vesz tőle senki. Minden boltos előbb kinálkozik, tűnik szembe, apám árujával ottmarad. Kapujába állítják a városnak, Buland Darváza árnyába, minden bejövő, minden távozó szembetalálja. Senki nem vesz árujából.

A piacfelügyelőt szánalom tölti el. Este még meg is toldja, úgy adná vissza apám piasztereit. Hiába, nem fogadjuk el, apám újra, minden nap újra kiáll a Buland Darwaza árnyába és minden bejövő, minden távozó szembetalálja.

Naphosszat ülök a pultja mellett. Homokot engedek egyik kezemből másik kezembe. Ezzel töltöm inkább a napot, hogy ne kelljen felnéznem. Minek, minket senki számba nem vesz.

Egyszer a piacfelügyelő hangját hallom. Jött egy öregember, nem tudni hová való, csak semmitmondó vászonban járó és süteményt keresett.Nem finomat, nem ízetlent, kevéssé sültet, inkább nem sületlent. Balkh árusai között magának való sütött árut nem lelt.

Nem merek felnézni, hogy higgyem fejem fölött a beszédet. Este jön a lámpásos ember, fényénél szedjük ös?- sze nap mint nap apám áruját. Ma lámpás sem kell, elvittek mindent.

Keresztbe tett lábszárral a földön görnyedve ültem, karjaimmal lábaim kulcsoltam, szemeim csukva, arcomat térdeim közé hajtom. Fejemet felemelve mondom ki: nincs isten… Fejem szívemnek magasságáig ért. Lelkem jobban és jobban megtisztul mindattól, ami Allahtól idegen. Megtartott lélegzetem hőt kerget testemnek minden részébe, hogy elégesse annak tisztátalanságait és megtisztult részeit megvilágítsa Allah nevének fénye.

Hajó se kell, kerék se kell, láb se kell. A szív a vízzel telt vörösből sárgulva égi fekete, majd isteni zöld lesz, a maguktól sarjadó növények, a Kényszer burkát levetett élet zöldje, ahol Allah neve ég. .ال ٳله ٳال هلل