Az alkony előtti ima után a sötétség gyorsan bejut a ház nyitott sarkaiba. Az udvaron megszürkül a szökőkút köve, lehull csobogása, ilyenkor a hideg évszakban elzárják éjszakára, hogy a folyó drága vizét ezzel is jobban beosszák.

Juszuf, imaszőnyegét összetekerve maga mellett tartja, hamarost kigöngyölheti megint, amikor a teljes sötétséggel eljön az utolsó صآلة ideje.

Alkonyatkor هلل békét bocsát a lélekre, في غسق az puha, minden érintésre kön?- nyen benyomódik. القاهرة is várja már a tavaszt. Itt már virágba borultak a datolyafák. Rodoszon ilyenkor, a farsang végén a tengert engesztelik és sor kerül a nagy böjtkezdő hamvazószerdára. Juszuf figyelmét igyekszik elterelni az Allahnak borzasztó keresztény külsőségekről, tömjénégetésről, kórus kántálásáról, a bűnök megalázó személyes fülbegyónásáról.

A hívő ezt követően majd tisztán megy a böjtbe, gyomra tiszta, feje tiszta, mégsem jut Isten közelébe.

Mert Juszuf már ismeri ezt az egyszerű, nyugalmas, visszavonult utat. A tavasz előérzése nem is a lelkéből, a csontjaiból jön elő, a hárs, az orgona, a levendula virágával, a fejében csend, az orrában tavasz, ez várja.

Visszahajolna a könyvébe, de már hiába erőlteti a szemét, az ég már túl szürke, nem ad fényt az olvasásra.

Juszuf mozdulatlanul ül, orrában tavaszi virágok jövendő illatának idézetével, mígnem a szolgáló előkerül, hogy meggyújtsa a lámpást.

Saját kis lámpásával körbejár a حان alsó árkádsorán. Minden, a boltív közepéből lecsüngő lámpás előtt megáll, leteszi agyaglámpását és amíg annak fénye a földön táncol lábánál, kinyitja a lámpa ajtaját, megigazítja a kanócot. Hátulról megvilágítja a már meggyújtott, részben ragyogó fényű függőlámpás és nézője látását felgyújtja a kopt szolgálólány, Miriam látása. Amíg a fenn függő lámpást gyújtja, derekát hosszan kinyújtja, karjait kiegyenesíti, hogy a feje fölött függő lámpást a kézfeje előtt táncoló lángocskával elérje.

Itt ez a kopt lány, مسيحية anyjától kapott szemével és lelket ad a lámpásoknak, ahogy körbejár. A ruha lecsúszik a karjáról, ahogyan felnyújtózik ,بى ٳسم هلل, így van jól, hogy aki az olvasásból felnéz, könyökének finomságát, karja bőrének rózsaszínjét lássa. Allah kifürkészhetetlen akaratából jónak ma alkonyatkor azt látja, hogy Juszuf a félhomályban is Miriam könyökét lássa, hogy lássa, figyelje, ismerni kezdje.

Fedezze fel papucsának surranását a حان kövén, ezüstkarkötőit csörrenni a karján és legyen áldozata annak a pillanatnak, amikor Miriam kopt módra arcába lógó fejsálja lecsúszik, fejecskéjéről, füléről, hosszú fekete hajáról lecsúszik, a lámpás meggyulladásának pillanatában, amikor a lámpás fénye már fénybelobbantja, Juszuf szemébe ássa orcájának árnyát, fülének szabását, nyakának hajlását, hajának hosszú hátravesző fekete selymét.

Amíg a lámpa jól fényre lobban, nem teheti le agyaglámpását, nem kaphat fejsáljáért, hogy a kopt nő illedelmének megfelelően magát rögtön visszaburkolja a fehér vászon árnyékába.

Lámpagyújtás közben lopva körülnéz, a kőív árnyékába, ahol Juszuf a könyvébe hajolva figyelmét a nők jelenlétének érzékelésétől talán távol tartja. Fiatal hittudósként, előharcosként, a شيعة követőjeként. A támív alatti árnyékban benne van Juszuf tekintete, ahová Miriam oldalpillantása most minden lámpásszabdalta sötétségen átvetődik. A tiszta üvegfelületek a fényt az ívek hajlatai alá szórják, Miriam lámpása körbejárja az udvart.

Juszuf előtt megy el, ott van most a háta, a hozzá legközelebb eső lámpáshoz hátraívelt háta, kendő alól kihulló haja, a kövön lábának finomsága és mindenütt a ruhája alatt testének, vásznának, redőinek, rétegeinek feltárulatlan titka.

Juszuf benne van a ruhában, Miriam kopt imára tanított szívében, belehatol egészen. Forrósága sem illik a hűvösödő estéhez, nem kell várnia a parázstartók kihelyezésére, arca már olyan, mintha a parázs színe már rávetülne.

Miriam kimegy a konyha felé vezető ajtón és Juszuf szíve kötélen húzódna utána. Húzatva ezen a kötélen látja Miriamot elfújni az agyaglámpást és visszatenni az olajos kamra polcára. Látja őt, ahogy visszamegy a konyhába, hogy leöntse a sáfrányos, fűszeres tejet beleáztatott, nyársra váró bárányról, amint egyenlő darabokra vágja a combon lévő finom húst és sorban feltűzdeli a nyársra, az előkészített nyársakat a szakács keze alá teszi, látja amint felpiszkálja az elszunyókált tüzet a tűzhely aljában, kúfai szenet tesz a parázsra, mézet és gyümölcsöt készít a kerek tálcára, ahol már ott áll korsóban a szörbet, halvát, kalácsot, diót tesz mellé és a megrakott tálcát viszi az asszonyok szobáiba, ahol majd csendben leül a sarokba egy kis ülőpárnára az asszonya háta mögé, várva, hogy elküldjék haza, mert aznap már asszonya nem ad más feladatot a számára, látja, hogy ilyenkor apjával, testvéreivel tölti az időt, a család dolgáról beszélve, a böjt kezdetének közelgő napját szóba hozva. Látja, ahogy leül majd enni, az apjától kapott kenyérrel a kezében, imádság után.