Elindulsz és megállsz valahol. Igyekszel eljutni oda, ahol Isten kijelölése vár. Útközben vergődsz, szárnyakat kapsz, repülsz, megállsz, lehet, hogy visszafordulsz. Így élsz.

Ezen gondolkodott Johannes a réven, míg egy kapu alatt gubbasztva a révész csónakjára várt. A várakozások hol megnyugtatták, hol nyugtalansággal töltötték el. Nézte a Dunát a lábánál, ugyanazt az otthoni Dunát, a folyót amelyik itt Magyarföldön már valamimódon másképp folyt. Talán a nagy fehér kövek közé szorítás hiányzott, hogy a folyó laposan, bután folyt szét a megnyíló síkság két oldalán, hosszú nyelvének két oldalával a parti havas latyakot nyaldosva.

Nem sok volt már hátra a napból. Aznap, sem előző nap nem mutatta meg fényes arcát, homályos volt, ködökkel gomolygó. A langyosabb szél hatására dús kása csöpögött a fákról, Johannes lábbelijében átnedvesedett a kendervászon, fázott a lába.

Már vagy a nónás imáira elegendő ideig ült ott, a belül mindig újra feltámadó borzadást érezve, ahogyan az megkerülhetetlenül jött elő az erőszakkal ismételt "pater noster qui es in excelsis..." alól.

Az imafüzér újra meg újra elszakadt és alatta ott volt a rabul szerzett nőszemély nyögdelése, Robert lihegése és testének lefordulása Johannes végzetes haraggal tett lökése után.

Nagyon szeretett volna emberek közé érni még a sötét leszállása előtt, éjszakái az elalvásig gyötörték, és ez az elalvás az éj feneketlen, hosszú sötétségében nehezen jött és hajnalban, Johannest ébren-kótyagosan fekhelyén hagyva sebesen elillant.

Jött a révész kompja, összerótt öreg fatörzsekből a vízre ütve. Derekasan kellett húznia a kötelet, hogy a nehéz szerkezet így utas nélkül is keresztülússzon a folyón. Aztán csak felcsúszott a parti latyakra és sárra. Johannes már állva várta, úti zsákjával a hóna alatt.

- Adjon Isten jó estét. Fázol tán szerzetes uram? - mondta barátságosan ez a révész, üdvözlésképpen csáklyája nyelét előrebillentve. - Honnan jönnél? - A melkbeli monastériumból. Befogadnak- e a szigeteden a testvérek éjszakára?

- Hogyne fogadnának egy ilyen hideg estén. Reggelre máris továbbállsz?

- Úgy lehet. - mondta zavartabban Johannes. - Hány garasért viszel?

- Kereskedőt vagy utasembert kettőért, vándornak, deáknak eggyel számítom.

Johannes előhalászott egyet a nyakában madzagon tartott kevés garasból és felcaplatott a komphajóra. Lábai sáros nyomot hagytak a fáján. A révész csáklyájával máris letolta a faalkotmányt a lapos, hókásás partról és húzta visszafelé a kötelet. Johannes állt egy pillanatig, aztán rájött, legjobb ha segít a tutaj húzásában, ha már egyszer kisebbített áron viszik át. Felgyürkőzött és jól meghúzta a kötelet, a révész nem szólt semmit, csak a komp jutott nagyobb lendülethez. A rossz gondolat elszállt, a hideg melegedésbe fordult.Johannes nagy vehemenciával húzott, a dereka is majd belemarjult. Karját húzta, törzsét csavarta és már neki is vidámodott.

- Hová tartasz fráter? - kérdezte a révész.

- Keletre, csak keletre. A Szentföldig meg sem állok. - mondta, mintha csak ezzel a komphúzó lendülettel szállhatna odáig.

- A Szentföldre? Szaracénok földjére? - hitetlenkedett a révészmester. Nem lehet azt mostanság. Az Erdélyi Fejedelemségen túl minden a pogány török kezén van. Megfognak azok, te szerzetes, és elevenen megsütnek. Előbb leszel te a többi mártírokkal az égben, mintsem Krisztus földjén!

- Vezeklés útjára léptem, bátyám. Mióta Németföldről elindultam nincs menedékem, nincs megállásom az Úr színe előtt. Ő tudja, meg én, miért erre az útra visz engem.

- Vezekelni, aztán miféle bűnt? Tudom én jól, a kolostori regulában hamar fordul vétkesre az ember dolga. Így az, így ni! - mutatta, ujjain pattintva át azt a semmi bűnt. - Tán csak nem elzavartak a szerzetes urak?

- Nem, bátyám, a magam nyugtalanságából indultam el, aztán csak rosszra jutottam. Legyen neked elég az, van a Jóistennel mit elszámolom. Ha úgy látja jónak, hogy a török húzzon nyársra, annak is meg kell majd lennie. De én azért inkább harcolnék a hitetlenség ellen.

- Soknak ez a dolga most Magyarországban. Még jó Mátyás király kezdte itt a törököt vágni, de van abból temérdek, csak nem jutott a végére. De most már ne húzzad annyira, fráter, mert még ellökjük magunkkal a szigetet.

Azzal csáklyát fogott és felkormányozta kompját a partra. Ezen az oldalon öreg kövekből fekvőhely volt kialakítva a komptest számára.

- Mára már marad a komp is éjszakára. - így a révész. Segítesz-e rendesen felhúzni?

Azzal ketten felhúzták a kőlapokra a faalkotmányt és a révész nekiállt, hogy éjjelre egy parti fához kösse.

- A rendház itt van mindjárt...